Enesén közösséget is építünk
Vannak települések, amelyekhez az ember nemcsak egy-egy projekten keresztül kapcsolódik. Enese a Szimetrik számára ilyen hely. Az elmúlt években több családi ház és lakópark is épült itt a közreműködésünkkel, így a település fejlődését és mindennapjait nemcsak építőként, hanem visszatérő vendégként is közelről követhetjük.
Éppen ezért különösen jó érzés számunkra, hogy évről évre részesei lehetünk az enesei falunapnak.
Az anyagi támogatás mellett idén is kitelepültünk, és játékokkal, programokkal kapcsolódtunk be az eseménybe. Jó volt újra találkozni az eneseiekkel, beszélgetni, és együtt tölteni egy napot azzal a közösséggel, amelyhez az évek során mi is egyre több szállal kötődünk.