Otthonteremtési támogatások és kedvezmények | Szimetrik Építőipari Kft.

Otthonteremtési támogatások és kedvezmények

2024. január 1-jétől átalakultak az otthonteremtési állami támogatások Magyarországon. Az új törvények szerint a nagyobb városokban a csok helyébe lépett a csok plusz hitelkonstrukció, valamint – az úgynevezett preferált településeken – bővültek a falusi csokot igénybe vevő családok lehetőségei. Ezekkel együtt illetékmentesség és akár áfa-visszatérítés is megilleti az igénylőket. 2024-től változtak a babaváró hitel feltételei is.

Az interneten számos tévhit és félinformáció kering a témával kapcsolatosan. Cégfilozófiánk alappillére azonban a korrekt tájékoztatás, ezért az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani az eligazodásban, hogy az építkezést hiteles és érvényes információk birtokában kezdhesse meg.

ÚJ CSOK PLUSZ HITELPROGRAM

Az új csok plusz támogatás előnyeivel a gyermeket vállaló házaspárok élhetnek: legfeljebb 3 százalékos, maximum 50 millió forint összegű hitelt vehetnek fel. Az igénylést követően megszületett második és minden további gyermek érkezése esetén a kölcsön tőkerészéből 10-10 millió forintot elengednek, valamint a támogatást felvevők illetékmentességre is jogosultakká válnak. A konstrukció mellett lehetőség van a babaváró kölcsön felvételére is.

 

  1. Milyen támogatásokat foglal magában a csok plusz hitelprogram?
  • családok otthonteremtési kamattámogatását
  • kölcsöntörlesztés szüneteltetését
  • gyermekvállalási támogatást

 

  1. Igényelhető hitelösszeg és határidők
Vállalt gyermekek számaIgényelhető maximum hitelösszegGyermekvállalás teljesítési határidőAz épített ház minimum hasznos alapterülete
1 gyermeket vállaló gyermektelen igénylők esetén15.000.000,- Ft4 év70 nm
2 gyermeket vállaló gyermektelen igénylők vagy egy gyermeket vállaló egygyermekes igénylők esetén30.000.000,- Ft8 év80 nm
3 gyermeket vállaló gyermektelen igénylők, két gyermeket vállaló egygyermekes igénylők, vagy egy gyermeket vállaló többgyermekes igénylők esetén50.000.000,- Ft10 év90 nm

ÁTMENETI SZABÁLY: A 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott kölcsönkérelmek esetében a kormányrendelet hatálybalépését követően, de a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett gyermeket, valamint ezen időszakban gyámhatósági határozattal engedélyezett örökbefogadás keretében örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni a kölcsön tekintetében!

 

  1. A csok plusz hiteligénylés további feltételei
  • Csak gyermeket vállaló házaspárok jogosultak rá.
  • Akkor kérhető, ha a feleség a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában még nem töltötte be a 41. életévét.
    Figyelem! 2025. december 31. napjáig a 41. életévre vonatkozó szabályt nem kell alkalmazni, ha a feleség igazolni tudja 12. hetet betöltött várandósságát vagy a pár a beadott örökbefogadást engedélyező határozatukat bemutatja.
  • A kölcsönt igényelhetik magyar állampolgárok és azok a személyek, akiket a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni. Nem magyar állampolgár részére a kölcsön a három hónapot meghaladó tartózkodási jogosultság fennállásának időtartama alatt nyújtható, ha Magyarország területén bejelentett lakóhellyel rendelkezik.
  • Első közös ingatlan esetén a vételár-költség korlátjának maximuma: 80.000.000,- Ft
  • Nem első közös ingatlan esetén a vételár-költség korlátjának maximuma: 150.000.000,- Ft
  • A kölcsönt a házaspárok csak közösen vehetik igénybe és kizárólag egyszer.
  • Tulajdonrészt a lakásban kizárólag az igénylő házaspár szerezhet.
  • Az igénylőknek legalább 2 év társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolni, függetlenül az igényelt hitelösszegtől.
  • 5.000 forintnál nagyobb köztartozással nem lehet állami támogatást igénybe venni.
  • Egyik igénylő sem lehet büntetett előéletű.

 

  1. A csok plusz hitel jellemzői
Futamidő120-300 hónap
Törlesztési módKizárólag türelmi idős konstrukcióban igényelhető.
Kamatmaximum 3%
Kamattámogatás időtartama25 év
Büntetőkamatjegybanki alapkamat +5%

 

  1. Egyéb jellemzők
  • Bevállalt, másodikként született (vagy örökbefogadott) gyermek vagy 12. hetét betöltött magzat és minden további gyermek/magzat után 10.000.000 forint összegű gyermekvállalási támogatás igényelhető, mely a csok plusz hitel előtörlesztésre fordítható.
  • Az önerőelvárás az első közös otthon esetében már csak 10%-os, ám ez az arány bankonként eltérő lehet.
  • Külföldi munkaviszonnyal is igényelhető, azonban a kérelmezőnek nyilatkozni kell arról, hogy a szerződés megkötését követő fél éven belül Magyarországon fog jogviszonyt létesíteni.
  • Új falusi csok/áfa-támogatás együttesen igényelhető a csok plusz hitellel. (A falusi csok-támogatásról lsd. későbbiekben.)
  • Falusi csok hitel és csok plusz hitel együttesen nem igényelhető! (A falusi csok hitelről lsd. későbbiekben.)
  • Visszafizetés: Amennyiben a csok pluszt vissza kell térítenie az igénylőknek, úgy az állam által a bankoknak nyújtott kamattámogatás összegét büntetőkamattal növelve kell megfizetni. (A büntetőkamat mértéke az MNB alapkamat 5 százalékkal növelve.)

 

  1. Mentességek, további előnyök

Illetékmentesség: a csok pluszt igénylőknek nem kell megfizetnie a lakásvásárlás esetén a vagyonszerzési illetéket, ami egyébként alapesetben a megvásárolt ingatlan értékének 4 százaléka.

FALUSI CSOK PROGRAM

A jogalkotók a falusi csok feltételeit is változtatták 2024. január 1-jétől: ennek értelmében a preferált településeken jelentősen nőtt az igénybe vehető támogatás összege, így ma már 1, 4, illetve 15 millió forintos vissza nem térítendő támogatás is elérhető a 2630 preferált kistelepülésen előre vállalt és meglévő gyerekek után egyaránt.  A falusi csok mellé illetékmentesség és áfa-visszatérítés is jár, a kistelepüléseken megmaradó csok-hitel és az újonnan bevezetett csok plusz közül pedig az egyikkel kombinálható, ráadásul ezen felül a babaváró hitellel együtt is felvehető.

 

  1. Milyen támogatásokat foglal magában a program?
  •  vissza nem térítendő állami támogatást (falusi csok)
  • többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását (falusi csok hitel)
  • adó-visszatérítési támogatást (falusi áfa)

 

  1. Mely településeken igényelhető a falusi csok?

A falusi csok 2630 preferált kistelepülésen vehető igénybe. A teljes lista ide kattintva tekinthető meg.

 

2.1. Mely preferált településen építtethetők Szimetrik-házak?

Az alábbi térképre kattintva megtalálhatók a települések, melyeken vállaljuk új téglaháza tervezését és kivitelezését a kulcsátadásig.

 

  1. Igényelhető hitelösszegek és határidők
Vállalt vagy meglévő gyermekek számaIgényelhető, vissza nem térítendő összeg építkezéskorIgényelhető falusi csok hitel összeg építkezéskorGyermekvállalás teljesítési határidőAz épített ház minimum hasznos alapterülete
11.000.000 Ft4 év70 nm
24.000.000 Ft10.000.000 Ft8 év80 nm
315.000.000 Ft15.000.000 Ft10 év90 nm

 

  1. A falusi csok támogatás és hitel igénylésének feltételei
  • Preferált kistelepüléseken vagy külterületen kérhető.
  • Tulajdonrészt a lakásban kizárólag az igénylő szerezhet.
  • Az igénylőnek legalább 2 év társadalombiztosítási (TB) jogviszonyt kell igazolni, függetlenül a kért hitelösszegtől. A TB jogviszony igazolásába azonban ezesetben a külföldi is beleszámít azzal, hogy az utolsó 180 napnak magyar TB jogviszonynak kell lennie.
  • 5.000 forintnál nagyobb köztartozással nem lehet állami támogatást igénybe venni.
  • A gyermekek vállalását feltételül szabó konstrukciót kizárólag olyan házaspárok igényelhetik, melyben a feleség nem idősebb 41 évesnél.
  • A falusi csokos ingatlanban 10 évig kell élni.
  • A kölcsönt igényelhetik magyar állampolgárok és azok a személyek, akiket a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni. Nem magyar állampolgár részére a kölcsön a három hónapot meghaladó tartózkodási jogosultság fennállásának időtartama alatt nyújtható, ha Magyarország területén bejelentett lakóhellyel rendelkezik.
  • Egyik igénylő sem lehet büntetett előéletű.
  • Visszafizetés: Egy gyermek vállalását 4 év, kettőét 8 év, háromét 10 év alatt kell teljesíteni, ha ezek nem valósulnak meg, akkor a Ptk. szerinti késedelmi kamat 3 százalékponttal növelt mértékével kell a támogatást visszafizetni.

 

  1. A falusi csok hitel jellemzői
Futamidő72-300 hónap
Törlesztési módtürelmi idős konstrukció vagy

annuitásos konstrukció

Kamatmaximum 3%
Kamattámogatás időtartama25 év
BüntetőkamatPtk. szerinti kamat + 3%
Egyéb jellemzőKizárólag falusi csok támogatással egyidejűleg igényelhető továbbra is.

 

  1. Mentességek, további előnyök
  • Kérhetik élettársak, házastársak, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők is.
  • 41 évesnél idősebbek is igénybe vehetik meglévő gyermekeikre.
  • Lakáshitellel már rendelkezők esetén a falusi családi otthonteremtési kedvezmény azon utóbb született gyermek után is igényelhető, akire még nem vették igénybe a csokot. Az utóbb született gyermek után igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény gyermekenkénti összege a korábbi 400 ezer forintról 1 millió forintra nőtt.
  • Míg a nagyobb településeken az eddigi fix 3%-os kamatozású, kamattámogatott csok-hitelt felváltotta a csok plusz, a falusi csok mellé továbbra is igényelhető a csok-hitel vagy előre vállalt gyermek esetén az új csok plusz is.
    Fontos! A csok-hitel és a csok plusz együtt nem vehető igénybe.
  • Meglévő tulajdon egy másik ingatlanban nem akadálya az igénylésnek, de a támogatott lakásban házastársak, élettársak esetén mindkét félnek tulajdont kell szereznie.
  • Nem támogatott személy továbbra is lehet a falusi csok hitelnek adósa megszabott feltételek mellett.
  • Áfa-visszatérítési támogatás: A falusi csokot igénylők jogosultak még az 5%-os áfa-visszatérítési támogatásra is.
  • Illetékmentesség: az igénylőknek nem kell megfizetnie a lakásvásárlás esetén a vagyonszerzési illetéket, ami egyébként alapesetben a megvásárolt ingatlan értékének 4 százaléka.

VAGYONSZERZÉSI ILLETÉKMENTESSÉG A CSOK-OSOK SZÁMÁRA VÁSÁRLÁS ESETÉN

Az építkező családoknak, akik élnek a csok plusz vagy a falusi csok lehetőségeivel, nem kell megfizetniük a vagyonszerzési illetéket, ami egyébként más esetekben a megvásárolt ingatlan értékének 4 százaléka.

5%-OS ÁFA-VISSZATÉRÍTÉSI TÁMOGATÁS

A falusi csokot igénylő építkezők jogosultak az 5%-os áfa-visszatérítési támogatásra is.

GYERMEKVÁLLALÁSI TÁMOGATÁS

Csok plusz hitelkonstrukciót igénylők számára további lehetőség, hogy a vállalt, másodikként született (vagy örökbefogadott) gyermekük megszületése vagy 12. hetét betöltött magzat igazolását követően és minden további gyermek/magzat után 10.000.000 forint összegű gyermekvállalási támogatás igényelhető, mely a csok plusz hitel előtörlesztésre fordítható.

Ez a támogatási forma a babaváró kölcsönszerződésekre is vonatkozik. Ebben az esetben úgy, hogy három gyermekvállalás teljesítése – legalább 12. hetet betöltött várandósság vagy örökbefogadás – esetén a teljes, még fennálló tartozás erejéig gyermekvállalási támogatás igényelhető a hitelt folyósító pénzintézetnél.

BABAVÁRÓ KÖLCSÖN

A családot alapító párok szabadon felhasználható és akár kamatmentes babaváró kölcsönt is igényelhetnek, melynek maximális összegét 2024. január 1-jétől a korábbi 10-ről 11 millió forintra emelték, azonban ezt már csak akkor lehet felvenni, ha az igénylő házaspár nő tagja 30 év alatti az igénylés benyújtásakor.

Fontos: 2024 januárja és 2025. január 1-je között átmeneti időszakot rendeltek el. Eszerint a türelmi időszakban a 30–40 év közötti nők is jogosultak a támogatásra, amennyiben igazolják a 12. hetet betöltött várandósságukat. 

Ebben a konstrukcióban a három gyermekvállalás teljesítése (legalább 12. hetet betöltött várandósság vagy örökbefogadás) esetén a teljes fennálló (nem lejárt) tartozás erejéig gyermekvállalási támogatás is igényelhető.

 

A tájékoztatás nem teljes körű. Egyénre szabott ajánlatokért keresse fel személyesen kollégánkat, akikkel egyeztethet az Önt érintő állami támogatásokról.

Térképünkön pirossal jeleztük a preferált települések listáját. Keresse meg álomtelepülését! A pluszjelre kattintva még alaposabban böngészhet.

Falusi CSOK

Győr – Moson – Sopron megye (Győr 70 km-es körzet)

Komárom – Esztergom megye

Acsalag

Hegyeshalom

Rábacsécsény

Ácsteszér

Árpás

Himod

Rábakecöl

Aka

Ásványráró

Hövej

Rábapordány

Almásfüzitő

Babót

Kajárpéc

Rábaszentmihály

Bábolna

Bágyogszovát

Kimle

Rábaszentmiklós

Bakonybánk

Bakonygyirót

Kisbabot

Rábatamási

Bakonyszombathely

Bakonypéterd

Kisbodak

Rábcakapi

Bana

Bakonyszentlászló

Kisfalud

Répceszemere

Bársonyos

Beled

Kóny

Románd

Császár

Bezenye

Lázi

Sikátor

Csatka

Bodonhely

Maglóca

Szany

Csém

Bogyoszló

Magyarkeresztúr

Szerecseny

Csép

Bőny

Markotabödöge

Szil

Dunaalmás

Bősárkány

Mecsér

Szilsárkány

Kerékteleki

Cakóháza

Mezőörs

Tápszentmiklós

Kisigmánd

Csikvánd

Mihályi

Tárnokréti

Kocs

Darnózseli

Mórichida

Tét

Mocsa

Egyed

Mosonszentmiklós

Vág

Nagyigmánd

Enese

Mosonudvar

Várbalog

Neszmély

Farád

Nagyszentjános

Vásárosfalu

Réde

Gönyű

Nyalka

Vének

Súr

Gyóró

Osli

Vitnyéd

Szákszend

Gyömöre

Pannonhalma

Zsebeháza

Szomód

Győrasszonyfa

Pásztori

Tárkány

Győrság

Rábacsanak

További hasznos információk az 5%-os áfa-visszatérítési támogatással kapcsolatban

Az 5%-os adó-visszatérítési (áfa) támogatást önállóan vagy akár a falusi csokkal együtt, azzal egyidejűleg is igénybe veheti, de családonként csak egyszer igényelhető! Fontos kiegészítés, hogy a falusi csokkal épített, megvásárolt vagy felújított ingatlanban a család életvitelszerűen kell, hogy éljen, tehát a támogatott ingatlan nem használható nyaralóként vagy egyéb célokra.

Kapcsolat

A Szimetrik Építőipari Kft. számos vidéki CSOK-kal épített otthon tervezésének és kivitelezésének a tapasztalatával áll az Ön rendelkezésére!

  • Tervezés
  • Teljes körű generálkivitelezés
  • Hitelügyintézés/biztosítás
  • Költségvetés készítés
  • Felelős műszaki vezetés
  • Hivatali ügyintézés
  • Energetikai tanúsítvány készítés

Keressen minket bizalommal!